Csak és kizárólag Nagy Ervin miatt neveztem be erre a darabra, bár több húzónév is (Rezes Judit, Ónodi Eszter, Jordán Adél) motivált. Sosem jártam még a Katonában, úgyhogy nagyon meglepett (és azonnal kilóra megvett) a raktárszerű laza, családias belső.
Na de a darabról:
Vállalom, hogy egy műveletlen, komolytalan senki vagyok, de számomra az Ithaka nem volt több öncélú ökörködésnél; borzalmas élmény volt, egy olyan előadás, ami méltatlan ilyen nagy nevekhez/színházhoz.
Láttam én már modern felfogású darabokat; eddig az összes pozitív csalódás volt. De itt egyszerűen nem jött be semmi. Nem sikerült tökéletesen felfognom minden mozzanatot (Odüsszeia-újragondolásról beszélünk), illetve nekem túl mesterkélt volt a darab humora (ami amúgy a fő alapköve volt): egyszerűen nem tudom elviselni, amikor ordít a színészekről, hogy túljátsszák az egészet, mivel "ők most meg akarnak nevettetni minket, nézőket". A másfél órás darab alatt egyetlen egyszer mosolyodtam el. Nagyrészt inkább olyannyira fortyogtam dühömben, hogy egyszerűen már nem is AKARTAM megpróbálni élvezni színdarabot. Ha több felvonásból állt volna, a következőre nem mentem volna vissza.
Aztán az Ithaka egy pontján arra ébredtem (szó szerint, ugyanis bealudtam), hogy valami rock dal alatt a női karakterek rángatják és megverik a főszereplő Odüsszeuszt. És valóban, az egész cselekmény tanulságaként annyit sikerült levonni, hogy hősünk "mennyire szenvedett" miközben nimfák, istennők tartották őt fogva. De legalább megvilágosodtam: egy feminista (erősen anti-férfi) paródiáról van szó, amit én azért nem éreztem korrektnek.
De két pozitívumot megemlítenék: a díszlet tetszett, nagyon érdekes volt; valamint hallottam Nagy Ervint énekelni. Jó hangja van.
(Transzportálva; eredeti: 2018. június 19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése