A tévében már több részt is láttam és/vagy hallottam fél füllel, érdekesnek tűnt, egy-két dolgot össze is raktam a sztoriból. Aztán olvastam, hogy mennyire jó kritikákat kapott, úgyhogy meg is jegyeztem magamnak, hogy na, majd egyszer ténylegesen is belenézek. Az igazi lökést végül az adta meg, hogy karácsony előtt aztán végre végignéztem egy epizódot a tévében (ami amúgy nagyon izgi volt), és akkor eldöntöttem: megvan a téli szüneti darám.

Ez a sztori tökéletesen magában hordozza annak a lehetőségét, hogy egyrészről minden epizódra jusson egy-egy önálló rész akcióval; másrészt pedig a háttében meghúzódjon egy hosszúra nyúló rejtély. És ez igazából nagyon is jól működik: az izgalmas, elvarratlan szálak, és az okosan megírt, minden mindennel összefüggő alap pont elérte azt, hogy mindig a következő epizódra lépjek.
Természetesen a szereplők mellett sem szabad elmenni szó nélkül, hiszen a bűntényeken felül a karakterek háttértörténete is egy fontos része annak, ami a Blindspot maga. Először is, Kurt szerinem egy nagyon összetett és érdekes karakter, végre nem egy macsó, hanem egy valóban érzelmes pasi (amin egyéként sokat dob az őt alakító színész, Sullivan Stapleton hihetetlenül kifejező tekintete). Jane-t viszont csak az évadzáróban szerettem meg igazán (de akkor nagyon), mert sokszor zavart, hogy látványosan rá van kihegyezve a sorozat, és általában ő a hős, míg a többiek csak kiszolgálják az eseményeket. Értem én, hogy tényleg ő a főszereplő, de ez működött volna kevésbé szájba rágósan is... Egyébként a kémia is megvolt a két karakter között, bár nekem kicsit sok és hirtelen volt a romantika, de ennyi baj legyen.

Összességében? Rettentően imádtam! A meglepetések, fordulatok nagyot ütöttek, ahogy az évadzáró cliffhanger-je (és maga a teljes rész) is odacsapott. Ha tehetném, kezdeném is a következő szezont. De tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése