Emlékszem, nem olyan rég még, akárhányszor a zenei ízlésemről kérdeztek, mindig ezt hangoztattam: "én mindenevő vagyok, de két műfajt nem tudok elviselni: a metált és az operát".
Arra is emlékszem, hogy a tavalyi Dalt nagy figyelemmel követtem, és itt hallottam először az AWS zenekarról. Fel is kaptam a fejemet a Viszlát nyár c. számukra, hiszen "ahhoz képest, hogy metál, nem is olyan rossz".
Aztán valahogy kedvenc lett. Korábban még soha nem fordult velem elő az, hogy bármilyen tehetségkutatóban vagy tévés műsorban (nemhogy kifejezetten A Dal-ban) ennyire szurkoltam volna valakinek. Olyan pedig végképp nem történt, hogy az a versenyző/produkció, akiért drukkoltam (szinte) az első pillanattól fogva, nyert is. Olyannyira eufórikus érzés volt, hogy én tényleg azt mondtam, ezzel a dallal megnyerjük az Eurovíziót. Ami végül nem így történt, de hát (elvileg) mégiscsak rétegzenéről beszélünk, na.
Ezután kezdődött a Viszlát nyár-korszakom, amikor is rongyosra hallgattam azt a nótát. Ez került szóba egy barárti iszogatós estén is, ahol egy ismerősömmel, akivel valójában évek óta nem beszéltem egy szót sem (és nem is találkoztam vele), mélyreszántó gondolatok között szóba került az AWS is, és hogy igen, mindketten nekik szurkoltunk.
Ennek ellenére meglepett, amikor pár héttel-hónappal később ugyanez az ismerősöm megkeresett, hogy így last minute-ben nem lenne-e kedvem elmenni vele egy AWS koncertre. Valójában nagyon nem volt a legalkalmasabb az időpont, ugyanis egy vizsga előtt álltam, de úgy voltam vele, egyszer élünk, úgyhogy igent mondtam.
Hát, kissé kínos volt az a koncert. Furcsa volt az én kis ruhácskámban ott álldogálni a full feketébe öltözött rockerek mellett, ráadásul úgy, hogy azon a bizonyos DAL-on kívül egyetlen számot sem ismertem a zenekartól. Azt azonban rögtön levontam, hogy van nem egy, ami már így első hallásra tetszik. Úgyhogy hazamentem, és meghallgattam minden olyan AWS-dalt, amit kidobott a kereső: meglepetten tapasztaltam, hogy az előző két albumukról lényegében minden egyes szám tetszik. (Nyilván akadnak kedvencek - csak hogy párat említsek: A jövőmbe törtél be, Válaszút, Hajnali járat...)
Erre mondhatnám, hogy "a többi már történelem". És tényleg, ezidáig (2018 május és 2019 február között) négy (csak négy? szerintem elszámoltam) AWS-koncerten, plusz kettő ersch akusztik koncerten voltam (vagyis voltunk, azzal a bizonyos barátnőmmel, aki állandó koncert-partnerem lett). Mindegyik más élmény volt, de egyet mégis kiemelnék: egy 2018 októberi bulin valami nagyon furcsát éreztem. Ott álltam hátul, előttem tömeg, a színpadon a srácok játszottak, dübörgött a basszus, és hirtelen azt éreztem, ez az én helyem. Régebben is hallgattam rockot, volt rap-korszakom is, de akkor először ott éreztem azt, hogy végre tényleg megtaláltam, milyen is az én ízlésem, milyen is vagyok én, hol érzem jól magam.
Összefoglalva tehát, odáig jutottam egy év alatt, hogy hatalmas AWS-mániás lettem (a rajongó szó most valahogy nem illik ide), imádom a dalszövegeiket. És zárójelben megjegyzem, mert valahol hozzátartozik a sztorihoz, hogy néhány pop szám kivételével kétféle zenei műfajt hallgatok mostanában: metált és operát/klasszikust.
All in all:
Ha 2018, akkor számomra AWS.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése