Ennek a fantasztikus elzártságnak köszönhetően csak utólag, barátoktól hallottam arról, hogy mi történt George Floyd-dal az Egyesült Államokban. Aztán én is megláttam a rengeteg feketébe burkolózott profilt, megosztásokat, a sok-sok külföldi sztárt, akik valamilyen formában kifejezték nemtetszésüket a történtekkel kapcsolatban.
De mi ezt nem értjük, legalább is nem tapasztaljuk ilyen intenzitással. Vagy más formában találkozunk ezzel a jelenséggel: megbámuljuk azt, aki bármilyen formában más, mint mi. Nem tehetünk róla, egyszerűen megakad a szemünk azon, amit ritkán vagy még sosem láttunk. Talán nem utálatból tesszük, nincsen semmi bajunk velük, de hát mégiscsak egy fekete ember Magyarországon...! Mégsem látunk minden nap kézen fogva andalgó boldog meleg párt...! Hát azért már csak furcsa egy rikító rózsaszín hajú ember...!
Lehet, hogy semmi problémánk nincs velük, de bámulunk. Végigmérjük őket. És ezt ők is látják, tudják, érzik. Meg vannak címkézve azzal, hogy ők "mások", nem illeszkednek bele a társadalom mainstreamjébe, és így azért, ilyen légkörben nem lehet egyszerű élni. Pedig csak önmagad szeretnél lenni, semmi több. Nem tettél semmit, szimplán így születtél. Persze, nem kötelező megfelelni a normáknak, mondhatnánk. De vajon hányan voltunk már valaha olyan helyzetben, ami azt sugallta, hogy a társadalom peremére szorultunk? Tudunk mi bármit arról, hogy milyen az, amikor elegünk lesz a rejtőzködésből, de elfogadás helyett ellenszenvvel találjuk szembe magunkat?! Többször hangoztattam már, hogy ha több meleggel/leszbikussal/feketével/roma származásúval (és a sor szinte végtelen!!) találkoznánk, többet ismernénk közülük közelebbről, akkor valószínűleg nem ütköznénk meg azon, ha valaki "más" szembejön az utcán. Viszont amíg rengeteg kevéssé elfogadó és nyitott gondolkodású ember alkot egy adott társadalmat, addig ugyan kinek lenne kedve például coming outolni? És ez egy borzasztó szomorú ördögi kör... Amúgy is, ki vagyok én, hogy elvárjam bárkitől, hogy legyen bátor úgy, hogy nekem fogalmam sincs, hogy milyen helyzetben van?
Mindennek fényében szívmelengető volt látni azt (és most tekintsünk el az egészségügyi kockázattól), ahogy Amerikában a koronavírus-járvány ellenére mennyien mentek ki az utcára és tüntettek a rasszizmus ellen. És persze nem csak a színes bőrűek vonultak. Mindig jó érzés tapasztalni azt (akár innen a világ másik feléről is, indirekt módon), hogy mekkora összefogásra képes az emberiség, de mindeközben ne feledjük el, hogy a hatalmas hazaszeretetről árulkodó amerikai társadalomból a mai napig nem tűnt el a rasszizmus. Abban az országban, ahol ekkora tömegek tudnak megmozdulni, 2020-ban még mindig problémát jelent az, hogy valaki lenéznek, gyűlölnek, másképp kezelnek amiatt, ahogy KINÉZ. Még csak nem is azért, mert rosszat tett, hanem egy olyan dolog miatt, amiről ő abszolút nem tehet. De eleve, mi az, hogy "máshogy" néz ki?! Ki találta ki azt, hogy a fehér bőrű ember az etalon?
A szívem összefacsarodik, ha arra gondolok, hogy a mai napig milyen borzalmas mértékeket tud ölteni az emberi gyűlölet. A szélsőséges, embertelen eszmék egyre nagyon tereket hódítanak meg, nem kevés államban még a 21. században is problémát jelent az alapvető emberi jogoknak a tiszteletben nem tartása. És eközben még a vállunkra nehezedik az egyre vészjóslóbb klímahelyzet is, amihez globális összefogásra lenne szükség. Na, de így? Egy ilyen világban?!
#blacklivesmatter - de nem csak az övék. Mindenkié. Egyenlőek vagyunk.
Na, de hogy a saját elmélkedésemen kívül mást is adjak, szeretnék ajánlani két videót, és egy filmet.
Ezzel a videóval még nagyon-nagyon régen találkoztam, és úgy bekúszott a fejembe, hogy most, hosszú évekkel később is emlékszem rá. Nem szeretnék róla többet írni, szerintem a mondanivalója magáért beszél.
Mindenképpen érdemes megnézni Amadea videóját is, ez jelentősen hosszabb, de rengeteg elgondolkodtató dolgot fogalmaz meg. Még akkor láttam egy-két videóját Amadeának, amikor Adykaa néven posztolt, de ez is régen volt már, nem is voltam sosem "rajongója", úgyhogy aztán el is vesztettem teljesen a fonalat vele kapcsolatban. Aztán most nemrég szembejött velem ez a videó, amit teljes koncentrációban néztem végig. Beszívott. Szerintem rettentő intelligensen hívja fel a figyelmet a mai társadalom elfogadással kapcsolatos problémáira, és szerintem a videó hatására akaratán kívül is magába néz az ember.
Végül pedig jöjjön a film: az Amerikai História X-szel még nyolcadikos koromban találkoztam először, média órán. Csak részleteket néztünk meg, de a nyitó és a záró jelenet beleégett az emlékezetembe. Régóta meg szerettem volna nézni végig, mert tudtam, hogy egy nagyon jó, de kemény film. És megérte, mert imádtam. Ez egy olyan szívszorító történet a rasszizmusról, amit nem felejt el az ember. Az American History X fájdalmasan festi le azt, hogy mit tesz az ember gondolkodásmódjával és ítélőképességével az elvakult gyűlölet, hogy milyen hatásai vannak a környezetünkre, és mennyi veszélyt jelenthet a szeretteinkre. Ez egy olyan film, amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer az életében, és tananyagnak kellene lennie minden iskolában. A történetet David McKenna írta, főszerepben Edward Norton és Edward Furlong látható.
(kép: imdb.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése